A Tahuayo-Thamsicayo lodge és az Amazonia Expeditions

Még valamikor májusban két vizsga között kezdtem böngészni a netet dzsungel ügyben. Horribilisnek tűntek az árak és nem nagyon igazodtam el a különböző ajánlatok között. Írtam több cégnek, volt, aki válaszolt, volt aki nem. Az Amazonia Expeditons egyből kitűnt a dzsungeloperátorok tömegéből, azzal, hogy minden e-mailemre kb. 10 percen belül választ kaptam, illetve hogy egyből kaptam egy verhetetlen születésnapi dealt, lévén, hogy csak augusztus 3-ra volt szoba. Később kiderült, hogy Paul Beaver, akivel leveleztem, egy biológus, aki valamikor az 1980-as évek közepén alapította a lodge-ot. Ökoturizmussal foglalkozik, fiatalon egy önkéntes program keretében hosszabb időt töltött a dzsungelben, és olyannyira magával ragadta a vadon, hogy elhatározta, megmutatja amerikai honfitársainak az őserdő valóságát.

Már a Paul-lal való levelezésből érződött, hogy valami nagyon jó készül, de amiben részünk volt négy napon át, az azt hiszem minden képzeletet felülmúl. A lodge leglényegibb tulajdonsága, hogy a dzsungelben van. Nem valami parasztvakító kamuvadonban, hanem a dzsungelben, 140 kilométerre Iquitostól.

A lodge cölöpökre épült, kb. 3 méterrel elemelve a földtől.

Összesen 16 szoba van itt, bungalószerű épületek, folyosókkal összekötve.

Mivel az egész cölöpökön áll, többször érződik, ahogy a szoba vagy például a WC kicsit beleng – nagyon szórakoztató. A szobánk a 8-as, két egyszerű baldachinos ággyal.

A lodge egész szerkezete szellős, minden helység felső része nyitott, viszont a szobák és a közösségi helységek mind teljesen be vannak fedve szúnyoghálóval. Van egy nagy étkező, egy konyha, ahol szakácsok készítik a reggeli ebéd és vacsorát, egy függőágyszoba és egy nappali. Mind nyitott, világos helység. Áram és világítás nincs (valószínűleg megoldható lenne, de a cél itt a dzsungel megtapasztalása, úgy, ahogy az van), naponta két óra van, amikor az elektromos kütyüket a laboratórium szobában fel lehet tölteni. A világítás hiánya csak elsőre ijesztő, hamar hozzászokik a szem az éjszakai félhomályhoz. Amikor sötét van kerozinlámpák világítják meg a folyosókat és a közös helységeket, olyan látványt idézve elő, aminél elképzelni sem lehet romantikusabbat és hangulatosabbat.

Az egész építmény a folyóra néz, háta mögött pedig egyből kezdődik a dzsungel. A fő folyosókról egy móló vezet a folyóhoz, felette egy hinta, kb. 15 méter magasságban felfüggesztve.

A lodge-nak a humán személyzeten kívül három állandó lakója van. Pedro, a papagáj, Paulina, a macska, és a paka. A paka egy nagyon érdekes állat, a nyúl, a hörcsög és a kutya keveréke. A dzsungelben sokan tartják háziállatként, annak ellenére, hogy nocturno, vagyis csak éjszaka aktív. Pedro, a papagáj a legnagyobb szám. Makacs állat, mindenről megvan a saját véleménye és határozottan megítél minden turistát, akivel találkozik. Ha valaki szimpi neki, karmainak kinyújtásával jelzi, hogy fel szeretne mászni rá. Ha nem szimpi, akkor felé kap a csőrével. Én azon kiválasztottak közé tartoztam, akik szimpatikusak Pedrónak, így az a megtiszteltetés ért, hogy felmászott a vállamra.

Egész sokáig hordoztam magamon, míg nem jelzett, hogy le akar jönni.

Papagáj Pedró vagyok, üdvözlöm a magyar olvasókat! Várom önöket szeretettel a dzsungelbe!

Pedrónak a városi papagájokkal szemben, akiknek megcsonkítják a szárnyukat azért, hogy ne repüljenek el, nincs levágva a szárnya, viszont nem fűlik a csőre a repüléshez, ugyanis lusta. Inkább mászik és totyog, ami meglehetősen viccesen hat egy a repülés képességével megáldott teremtménytől.

Napi háromszor van étkezés, amikor kész az étel, a séf megkongat egy dobot, mire mindenki összegyűlik az ebédlőben. Az ételek szigorúan helyiek, és kifogástalan minőségűek. Sok az ismeretlen íz, amiről az ember azt hinné, hogy édes, az sós és vice versa: pálmafagyökér káposztaszerűen feltálalva, sült banán, a dzsungel krumplija, a yuka mindenféle formában (egy fa törzséről van szó), édes bundáskenyér, desszertnek pedig mindenféle gyümölcslevek színesítik a választékot, a legtöbbre nem is emlékszem, a legismertebb talán a papaya volt.

A lodge nem csak azért organikus, mert a dzsungelben van, és minden lehetséges módon megpróbál illeszkedni a környezetébe, hanem azért is, mert igyekszik segítségére lenni a helyi bennszülött közösségeknek. Paul felesége maga is iquitosi, így tisztában van az itt élő embereket és a környezetet fenyegető problémákkal. A lodge fő feladata ugyan az ökoturizmus, azonban a másik oldalról rengeteg embernek adnak munkát a környékről. Helyi asszonyok jönnek bárkáikkal minden reggel a tutajra épült mosószobába, és mossák ki a vendégek ruháit. A közelben lévő El Chino faluból felváltva dolgozik egy-egy családfő egy-egy hónapot a cégnek, ezzel kiegészítve a család igen csak csekély bevételeit. A lodge vezetői elkötelezetten tanítják a helyieket a környezetvédelemre, sok vezető korábban vadászként dolgozott, majd felvették a céghez és most maga is az állatok védelmének fontosságára tanítja az ide érkező turistákat. Dolly, Paul felesége megalapította az Angels of the Amazon NGO-t, mely az itt járt turisták adományaiból karitatív tevékenységeket folytat a környéken: egy vak kislánynak visszaadták a látását, számos szülő nőt megmentettek, az elzárt falvakból a betegeket kórházba szállíttatták, nemrég pedig egy iskolát építtettek.

Ez egy szerves egység, amiben mindenkinek megvan a helye, az idetévedő utazó pedig első pillanattól kezdve e nagy család tagjának érzi magát.

Az, hogy ki miért téved erre, meglehetősen változó. Sokan csak sima turisták, mások biológusok és a lodgeban, vagy szintén az Amazonia Expeditions-höz tartozó a folyón felfelé még másfél órányira lévő kutatóközpontban végzik megfigyeléseiket: ki a világon itt a legnagyobb számban előforduló emlősökön, ki a tapírban élő parazitákon, mások pedig a mérgesbékákon. Többen önkéntesek, de például találkoztunk egy férfivel, aki egy chicagoi iskola adminisztrátora, és az igazgató küldte el, hogy mérje fel a terepet, mielőtt ideküldenék egy afféle élő biológiaórára az iskola egy osztályát. Volt egy pár, aki nászúton volt, találkoztunk egy hittérítő csoporttal, de a legviccesebb céllal az előbb már említett zajos amerikai női osztag érkezett. A hölgy, aki idehozta őket ugyanis minden résztvevő gondolatait olvasni tudja. Így ők egy amolyan paranormális közösséget alkotnak, és spirituális felvilágosodásuk céljából eljöttek megkeresni a dzsungel tündéreit és a vadon szellemét. Ebben (lehet, hogy tudtán kívül) segítségükre volt a helyi sámán. Az utolsó estét mindannyian a sámán házában töltötték, és áldoztak az ayawaska (egy hallucinogén növényből készült ital) szellemeinek oltárán. A normálisabb turistákkal azon viccelődtünk, hogy beöltözünk tündérnek vagy a dzsungel istenének (akárhogy is nézhetnek ezek ki), és jól megjelenünk éjszaka a hölgyeknek, ezzel is hozzájárulva spirituális megvilágosodásukhoz. Lényeg, hogy mindenféle indíttatásokból érkeznek ide emberek, de egy közös bennük: mindannyian amerikaiak (kizárólag rajtunk kívül : ).

A szülinapunkon kaptam tortát is:

Ez a szülinap több szempontból is különleges volt, hiszen még sohasem volt szülinapom télen illetve a dzsungelben sem : )

A lodge olyan, mint a földi nyugalom szigete. Semmilyen művi anyagba nem ütközik bele a szem, minden ami körülvesz, a dzsungel adománya. Soha életemben nem éreztem még akkora nyugalmat, mint a függőágyszobában. A himbálózó függőágyból a folyóra nyílik kilátás és az évszázados fákra. Teljes a csend, csak a természet beszél. Békák brekegnek, tücskök ciripelnek és mindenféle madarak beszélgetnek. Becsukom a szemem és a hangjukból látom őket. Mind nagyon különböző: kicsi és nagy, pár centis kolibri és hatalmas keselyű, sárgák, pirosak, zöldek, mind más nyelvet beszélnek mégis együtt élnek. Közben Pedro, a papagáj a fejem fölött ül a szúnyoghálón, először utánozza a madárhangokat, majd mélyen szuszogva ő is elalszik.