Lima és a Museo Larco

Este érkeztünk ebbe a több milliós városba. Nem szeretem a nagyvárosokat, olyan elveszettnek érzem magam bennük, főleg ha az útikönyv még a taxisokkal szemben is elővigyázatosságra int. Nóri kinézett egy helyet a központban (így ki is hagytuk a bohém Miraflores negyedet és minden mást, ami nem a szállásunk egy km-es körzetében volt – kis túlzással), ami a Hotel Espana. Mint mindenhol itt is a tetőn van az étterem. A szállásnak elképesztő jó hangulata van, festményekkel, gipszszobrokkal, falépcsőkkel. A szállás kettőnknek volt 15 dollár.

Nóri reggel egyből megörült a fent bóklászó két papagájnak és a három teknősnek, aztán felvilágosítottam, hogy nem maguktól vannak itt, akkor elkomorodott.

Reggeli után megnéztük a mellettünk levő ferences kolostort, amit még Pizzaro alapított. (Ja egész Limát Pizarro alapította. Ő nyomta le az inkákat, ő volt a fő conquistador, az első alkirály, míg meg nem ölték. A spanyol királyság egész dél-amerikai növekedése innen Limából indult.)
Ferencesek. Szép kolostor, ahol utunk eddigi legunottabb vezetőjét kaptuk. Sajnos csak ennyi maradt meg a helyből. Ja és a kálvária állomásait bemutató hatalmas festmények, amelyek Rubens iskolájából kerültek ki.
A Plaza de Armas:
Utána megnéztük a főtéren a katedrálist is (Catedral de Lima), ahol Pizarro van eltemetve.
A fő hepaj itt az volt, hogy évszázadokon át egy katona holttestét tisztelték, és csak valamikor a 20. században jöttek rá, hogy Pizarro teste ( a feje valahogy külön volt, de az is meglett) máshol van, de most végre a saját megérdemelt szarkofágjában pihen. Nem értem pontosan hogyan, de Pizarronak volt egy spanyol felesége is, meg az utolsó inka uralkodó lánya is az övé volt. A családfa is két leszármazási ágat mutatott. Lehet a spanyol felesége meghalt a második előtt?
Pizarro sírja:
A katedrális megtekintése után, Nóri még kinézte a Larco múzeumot, ez volt a délutáni program.
Rafael Larco Hoyle, a múzeum névadója gazdag ember lehetett. Ezt a múzeumot 25 éves korában alapította, egész életében a spanyol időszak előtti indián kultúrák cserép és textil kultúráját kutatta. Ez engem annyira nem hozott lázba, egészen addig míg nem láttam a múzeumot. Larco több tízezer edényt gyűjtött össze a második vh előtt, amiből aztán a mai napig legpontosabban sikerült felrajzolnia a különböző perui kultúrák egymásra épülését és fejlődését. Több kultúrát ő maga fedezett fel a leletek alapján. Lenyűgöző, hogy cserépedényből mi mindent ki lehet hozni.

A prekolumbiánus kultúrák három világban hittek: a föld alatti világ jelképe a kígyó volt, a földi világ jelképe a macskafélék, az ég világáé pedig a madarak.
A leginkább azokat az isteneket tisztelték, melyek kinézetükben mind a három világ jellemzőit hordozták.
A prekolumbiánus időszak tipikus motívuma, hogy egy emberalak egy őzt cipel a vállán. Ezt a spanyol hódítás után felváltja az a motívum, hogy egy erős ember egy macskafélét cipel. A macskafélék ugye a földi világ istenét jelképezték, tehát ezekkel az új motívumokkal átvitt értelemben a spanyolok győzelmét jelenítették meg a helyi istenek felett:
A spanyol uralkodók, hogy legitimálják hatalmukat, magukat is szerepeltették az inkák családfájában. Jobb oldalon V. Károly:
A fejeket gyakran szándékosan betörték, ugyanis a fej deformációja bizonyos társadalmi csoportok megkülönböztetésére használt:
Különböző fejdíszek:
A világ legfinomabb csomózású szőttese:
Egy törzsi vezető:
Ezeknek a kultúráknak a művészetében az is fantasztikus, hogy nem csak a szépet és a jót ábrázolták, hanem a mindennapokat annak minden velejárójával. Itt például egy gnóm szobra:
A múzeum további látványossága volt még a perui szőrtelen kutya. Én nem tudom, hogy ezt a kutyát a jóisten teremtette-e ilyenre, vagy valahogy kitenyésztették, de szegény borzasztó látványt mutat, ugyanis betegesen remeg (biztos fázik) és olyan, mintha valami bőrbetegsége lenne: