Monasterio de Santa Catalina

A Szent Katalin dominikánus kolostor Arequipában kihagyhatatlan. Nemcsak szépsége hanem története is egyedülálló a kolosotoroktól hemzsegő Latin-Amerikában. 1580-ban épült, és akkora, hogy egy egész blokkot elfoglal - város a városban. A leggazdagabb spanyol családok küldték ide másod- és többedszülött lányaikat apácának (az elsőszülött házasodhatott meg), kisebb vagyonnak megfelelő hozzájárulás fejében. És ha már a lányoknak nem volt más választásuk, mint hogy elfogadják szüleik akaratát, a szülők mindent megtettek, hogy lányaik a zárdában is élvezhessék a spanyol otthon luxusát. A lányok először négy évre az újoncok részlegébe kerültek, ahol egy idősebb apáca irányítása alá voltak rendelve.

Ez a négy év bezártság egy lakószobákkal körülvett kisebb kertbe elég nyomasztó lehetett, azonban a negyedik év után kinyíltak a belső falak, és a lányok szabadon közlekedhettek a hatalmas kolostorkomplexum falain belül. Minden apácának saját háza volt, melynek felszereltsége a család anyagi helyzetétől függött. Egyes házakban a korabeli legmodernebb technológiákkal találkozhatunk, így például egy kezdetleges mosógéppel, ami a 17. sz-ban még csak Európában volt ismert, vagy WC-csészével.
A szegényebbek viszont itt mostak, bár abban az időben még ez a megoldás is modernnek számított:

A lányoknak 1-4 szolgálójuk is volt, akiknek a házakban külön szint volt fenntartva. Mivel a kolostor mint bentlakásos iskola is működött, a legtöbb apácával lakott egy-egy kisgyerek is.
A nővérek csak ezen a falon keresztül érintkezhettek a családjukkal:

Hogy a spanyol lányok lélekben otthon érezzék magukat, a kolostor utcáit spanyol városokról nevezték el (Calle Córdoba, Calle Málaga...) és a névadó város építészetéhez és színvilágához hűen építették meg.



Az apácák többnyire kézimunkával foglalkoztak, a szentek szobrait saját maguk által készített ékes ruhákba öltöztették.
(Ezek egyébként a cuzcói iskola tipikus Jézus-ábrázolásai).

Azonban 1871-ben, Josefa Cadena apáca érkezésével véget ért a fényűző életmód a kolostorban. A szolgálókat hazaküldte, a luxust pedig a közösség felé való fordulással váltotta fel. Innentől az apácák csak imádkozni járhattak haza házaikba, egy korábbi templom helyén közös konyha, ebédlő és háló épült. A legtöbb apáca ennyire azért nem volt elkötelezett, így a legtöbben hazamentek, így az 500 fős "lakosságból" csak a 70 keményvonalas maradt.

Az apácákról egyébként halálukkor készül egy festmény. Ezen a képen is azért van csukva a nővér szeme, mert már halott:
Azonban ez az apáca eksztázisban halt meg imádkozás közben, ezért nyitott szemmel halt meg az idegenvezető szerint. Elég félelmetes:

A kolostorban még ma is élnek apácák, az ő részlegük azonban nem látogatható.
Ezek a képek a kolostor egyik házának teraszáról készültek:

A kolostor komplexum falai kívülről:


Itt látható néhány kép Arequipáról, nem tudtunk meg sokat a többi épületről, mert nem volt időnk.
Ez a főtér, a Plaza de Armas:

Én és az inka, aki egy bankot reklámozott: