2010. augusztus 10., kedd

A dzsungel könyve

A négy nap alatt, amit a dzsungelben töltöttünk, körülbelül 8 dzsungeltúrán vettünk részt, földön, vizen, nappal és éjszaka.
Rengeteg állatot láttunk, sokat sikerült lefényképezni, sokat nem. A dzsungel állatai állandóan vándorolnak élelmet keresve, így újra és újra meg kell találni őket a vezetőknek, nem nagyon van olyan, hogy egy helyen többször is lehet látni ugyanazokat az állatokat.
Ebbe a posztba minden lencsevégre kapott állatot beteszek, kivéve a madarakat, akik majd egy külön posztban lesznek.
Gyakran ilyen törzseken kellett átkelni:
Itt egy kis állatka néz ki az odúból, azt hiszem ez a yellow-necked brush-tail rat:
Itt denevérek ülnek a fán:
Itt pedig behatoltam a denevérek odújába és készítettem egy közelit Denevér Daniról:
Útközben a mérgesbékák völgye felé összetalálkoztunk Dorillával, a gyapjasmajommal. Integetett, hogy vegyük fel a hajóra:
Dorillát a lodge vezetői mentették meg. A feketepiacon árulták még babakorában, ők megvették, és a lodgeban két évig nevelték, majd szabadon eresztették a dzsungelbe. Dorilla azóta egyedül él, és mindig várja barátait a lodgeból. Ilyenkor a vezetők hoznak neki narancsot, banánt és almát, Dorilla beugrik a csónakba, és felfal mindent amit adnak neki és amit talál. A vezetők szétosztották köztünk a gyümölcsöket, így mindenkinek volt alkalma adni neki.
Miután jól belakmározott, Dorilla elfáradt és kicsit megpihent:
Más majomfajtákat is láttunk. Ez itt a pigmy marmoset:
Ez pedig az owl monkey:

Szintén a békavölgy felé a hajótól kb. 2 méterre vettünk észre egy faágra tekeredett kígyót. Amikor már nagyon közel mentünk hozzá és elkezdtünk sikítozni, hihetetlen sebességgel elmenekült:
A békavölgyben rengeteg miniatűr mérgesbéka lakik. Roberto ezeket tényleg a semmiből találta meg.
Peti az én gépemmel készített egy elképesztő képet egy békáról, aki éppen fejest ugrik a vízbe, de ez egyelőre cosmic top secret. Reméljük majd a National Geographicban láthatjuk viszont : )

Roberto az utolsó nap még elvitt kettőnket egy vízitúrára. Megígérte, hogy talál nekünk egy lajhárt és egy hódot. Lajhár Lajossal valóban össze is találkoztunk. Éppen egy fa ágán pihent, és relaxált:
De miután meglátott minket, elkezdett "menekülni":
És hódot is láttunk, aki először a vízben úszkált, majd jól megmutatta magát a parton:
A dszungelben a fák elképesztő védekezési mechanizmusokat fejlesztenek ki:
A gyökerek is nagyon szépek:
Ez egy nagy fikusz törzse:
Egy másik óriásfa alulról:
Ez itt egy jó nagy pillangó közelről:
És egy nagy moly:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése