A Valdés félsziget orkái

Az elmúlt két nap után nem kérdés számunkra, hogy ami a Valdés félszigeten van az egy csoda. Ez alatt a rövid idő alatt láttunk több tucat bálnát (Southern right whale), többet csupán néhány méteres távolságból, volt szerencsénk jó messziről két orkához, láttunk több száz vicunát (lámához hasonló állat), marát (furcsa, nagy latin-amerikai nyúl), egy kedves és kíváncsi tatut, egy nanducsaládot (olyan, mint a strucc), vadlovakat, rengeteg oroszlánfókát, kormoránt, búbos banka szerű és mindenféle Péter alapos ornitológiai ismeretei ellenére is beazonosíthatatlan madarat.
Azonban van itt még egy dolog, ami a világon teljesen egyedülállóvá teszi a félszigetet, ez pedig az orkák ún. szándékos partravetődése (intentional stranding).
Először is az orka magyar és nemzetközi „szakszóval” a gyilkos bálna. Ez az elnevezés azonban mára meghaladott, hiszen annak ellenére, hogy a vizek táplálkozási hierarchiájában valóban a legmagasabb helyet foglalja el az orka – vagyis az emberen (emberen – hahaha – az ember fegyverein) kívül nincs természetes ellenfele – a kutatók már évtizedekkel ezelőtt rájöttek, hogy ezek a bálnák nem emberevő szörnyetegek, hanem nagyon is intelligens és barátságos állatok.
A szándékos partravetődés egy olyan vadászati technika, amit az orkák kizárólag a Valdés-en használnak. Sőt, a 31 fős valdési orkapopulációból összesen 5 nőstény és 1 hím vadászik ezzel a technikával.
De miről is van szó? Az orka hatalmas erőkifejtéssel valamint a hullámok dinamikájának kihasználásával szándékosan kilöki magát a partra, ott megfog egy oroszlán vagy elefántfóka borjat, majd izmaival olyan lökéseket indukál, melyek segítségével visszalöki magát a vízbe. Az egész kb. 15-20 másodpercig tart. A bálna számára ez a technika hatalmas kockázatot rejt (hiszen ha túl nagy lendülettel vetődik a partra akár kinn is ragadhat), ezért évekig tartó tréninget igényel a technika elsajátítása. A szándékos partravetődés a nyári időszakban a leggyakoribb, amikor a gyanútlan fókaborjak első uszonypróbálgatásaikat teszik. A nőstény orkák 42 %-os, Mel, az egyetlen hím orka pedig 60 %-os hatékonysággal használja ezt a technikát.
A „sima” orkák a visszhang alapján vadásznak, nem úgy a Valdés félsziget orkái. Ezek az orkák rájöttek arra, hogy a visszhang alapján történő tájékozódáshoz használt „klikk”-szerű hangot a fókák könnyen meghallják, és kimenekülnek a partra, még mielőtt ráúsznának a zsákmányra. Így Mel-ék némán vadásznak. A partról a vízbe kúszó fókaborjak kis úszóikkal jellegzetesen mozgatják meg a part kavicsait, és az orkák számára ez a hang adja a jelet. 15 km/h sebességgel, átlósan úsznak rá az áldozatra és kizárólag a kavicsok hangját követik addig, amíg meg nem látják a borjat.
A szándékos partravetődésben az a csodálatos, hogy nem egy ösztönös, hanem tanult viselkedésről van szó, melynek továbbadása kizárólag azon az öt nőstény orkán múlik, akik ismerik ezt a technikát.
A valdési orkapopuláció két leghíresebb vadásza Melanie és Bernardo. Ők hozták meg az ismertséget és turisták százezreit a félszigetnek és Puerto Madrynnak, a jelentéktelen kis iparvárosnak. Melanie és Bernardo a hatvanas évek óta együtt vadásztak, óriási hatékonysággal. A tudósok hitetlenkedve nézték Melanie teljesítményét nőstény létére, mígnem a hatalmasra nőtt hátuszonya alapján rájöttek, hogy mégis egy hím példányról van szó, így átkeresztelték az orkát Mel-re. DNS-vizsgálatok alapján később kiderült, hogy Mel és Bernardo testvérek. Ők ketten páratlan párost alkottak, a fókák rémei voltak. 1972-ben Río Negrónál a homo sapiens egy csoportja rájuk tüzelt. Szerencsére nagyobb baj nem esett, viszont Mel hátuszonya eldeformálódott, de ez nem akadályozta a további vadászattól. Bernardo 1993-ban meghalt, azóta Mel többnyire egyedül vadászik. Bár egyre fogy az ereje, de a fókák imáikban még évszázadokig emlegetni fogják az ő, és testvére, Bernardo nevét.