Chungara tó - 4517 m

Már nagyjából kihevertük a tegnapi kirándulásunkat (ld. a Többszörösen kiütve poszt), viszont meglehetős félelemmel nézünk annak az egy hétnek az elébe, amit 3000 m fölött fogunk tölteni.
Így utólag visszanézve a képeket egészen megszépülnek az emlékek, de azért azt tudni kell, hogy ezeket mind a rosszulléttől már-már öntudatlan állapotban készítettem.
A túravezetők mindenféle taktikákkal igyekeztek enyhíteni az utasok oxigénhiányból adódó bajait. Az első fokozat a kokaleveles tea volt:
Ez állítólag jó a nyomáskülönbségre, de természetesen senkin sem segített.
A második fokozat a citrom harapása, a harmadik pedig valamilyen ismeretlen vegyszer szagolgatása volt. Egyetlen néni volt, aki igénybe vette az utolsó fokozatot, az oxigénpalackot. De hatott rá a dolog, mert az ebédnél (még mindig 3500 méteren) már derűsen falatozott.
A táj fölfelé menet folyamatosan változott. Aricából, a sivatagból indultunk:

Ez itt a híres kandeláberkaktusz, ami csak 2800 méterig él meg. Évente egy centit nő, úgyhogy a chileiek inkább nem is engedik a közelébe a turistákat:
Aztán a táj már kicsit élettel telibb lett, olyan tőzeges vagy milyen, mindenhol ugrándozó "kamelita" csapatokkal. A kamelitáknak négy fajtája van: a láma, a guanaco, a vicuna és az alpaka. Ezen állatfajok megkülönböztetésében még kezdők vagyunk, de a Peru-Bolívia útvonalon várhatóan nagyon belejövünk majd.
Itt éppen egy gyerekvicuna szökell:
Itt pedig egy egész csorda legelészik vígan:
Egy helyen megálltunk "lámákat nézni". Hamar kiderült, hogy a lámákat a Népi Nénik turistacsapdának használják, ezzekkel az állatokkal csalogatják ide az óvatlan utazókat.
Én Loli (igen Rituka, Loli : ), szóval Loli vagyok, a láma, a turisták mind hülyék, én csak a kekszükre utazom:

A népművészeti termékek bódéja mögé beosonva végre kettesben maradtam ezekkel az állatokkal.
Ez itt ismét Loli:
Ennek nem tudom a nevét, de modellt állt nekem a vulkán előtt:
Aztán odajött az egyik népi néni, szólt a lámáinak, hogy menjenek vissza, mert így nem jönnek a turisták. Én hülye megkértem, hogy hadd fényképezzem le, mondta, hogy fizessek érte, mondtam OK.

Miután elkészült a kép gondoltam adok 200-at, elvégre a láma nem kért pénzt, pedig az sokkal különlegesebb számomra, de a népi néni ennél többet akart. Mondtam hogy ok, adok egy ezrest, adjon vissza a kétezresemből. Erre odajött egy másik népi néni is, azzal, hogy ők bizony nem adnak vissza, mert ma este "csirkécskét" akarnak enni. Elég félelmetes volt két láma, egy kutya és két néni fogságában. Erre gyorsan elvettem a nénitől a 2000-est, odaadtam neki fémpénzben egy ezrest és elrohantam. Nem azért, szívesen hozzájárulok én a csirkécskéjükhöz, de ezek a nénik elég agresszívak voltak.

Itt egy nyuszi ül a kövön:
Aztán végre odaértünk a Chungara tóhoz, itt tettem meg hősiesen azt a 150 métert bódult állapotban.
Ez egy valamilyen hegyi madár, akinek nincs jobb dolga, minthogy a Chungara tóban úszkáljon:

Ha ezt valami hegymászó olvassa, biztos röhög rajtam, de ebben a magashegyi betegségben az a szörnyű, hogy nem csak a testet, hanem az agyat is letompítja. A tónál megkérdezte tőlem az egyik chilei utitársunk, hogy hol voltunk már eddig Chilében. Emlékszem, annyi jutott eszembe, hogy Argentinából jöttünk, és hogy Santiago Chile fővárosa. De hogy hol is voltunk eddig, azt egyszerűen nem tudtam felidézni.
De mire leértünk Aricába este 10 felé már kutya bajom sem volt, milyen csodálatosan rugalmas is az emberi szervezet. Az érdekesség kedvéért a busznak teljesen rossz volt a fékje, amikor rálépett a sofőr mindig sivító hangot adott. Ez úgy tűnt, hogy chilei utitársainkat egyáltalán nem zavarta. Egyébként maga a kirándulás jó volt, már amennyit felfogtunk belőle, úgyhogy merjük ajánlani az Orange Tour iroda kirándulásait, ez 40 dollár volt.