Én már a kisujjamat sem mozdítom

Még akkor sem, ha akarom.
Ez volt Chonchi legnagyobb poénja. Az történt ugyanis, hogy miután lekerültek a kötések a kezemről, észrevettem, hogy a kisujjam utolsó perce nem engedelmeskedik az akaratomnak. Furcsa érzés, hogy az ember ránéz erre az utolsó ujjpercre, kiadja az agyában az utasítást, hogy mozdulj, és nem történik semmi. Hálát adok az Istennek, hogy nekem ezt a kisujjam utolsó percével kellett megtapasztaljam, azzal a "testrészemmel", amelynek a legkisebb jelentősége van az életemben (bocs, kisujjam). Ezen túl valamiért a megvágott ujjaim bal oldalai kissé érzéketlenek, valamit éreznek, de pl. a fém ollót nem ismerik meg. Olyan, mintha valami ideget húzogatnának benne. Ennek megfelelően, még mindig kicsit zombinak érzem magam, a kezem gépelésre már használható, de érezni még nem nagyon lehet vele. Az egyetlen tisztán pozitív fejlemény az a mutatóujjam, amelyet ugyan majdnem teljes egészében átvágtam, de minden funkcióját tekintve (tapintó, érzékelő) működik. Az elmúlt hetek alapján a következő listát sikerült felállítanom arról, hogy mit nehéz 6 ujjal csinálni:
1. palackok kupakját letekerni
2. cipzárt a kabáton összedugni
3. késsel, villával enni
4. zoknit felhúzni