Utazás Bornholmra

Itt ülök a WC-n. Ha felfelé nézek, a kék eget látom (tetőtér). Ha előre nézek, a csap feletti tükörből is az eget és a farm fáinak koronáit látom. A zöld WC nem mai darab, de valahogy ergonomikusabb mint az otthoniak, hátra is lehet dőlni. Bámulok felfelé, ideális olvasó hely.

Bornholmon vagyunk, egy nagyobb szigeten a Balti-tengeren. Egy kis farmon vendégeskedünk mától. Délben indultunk repülővel Koppenhágába, aztán vonattal be a városba, aztán busszal Ystadba, Svédországba. Onnan komppal a szigetre, onnan kocsival a farmra. Egy fél nap alatt ennyi közlekedési eszköz. Kell ennél több, kérdeznék a focin.

A dán fővárosból egy gyorsasági csuklós busszal jöttünk, hátul kicsit jobban rugózott, mint a hetesen amikor átkel a Hungárián, a csuklóban is volt egy-egy ülés és autópályán hozta a 102 km/h-t (mértem). Átkeltünk az Öresund hídon, ami állítólag a világ egyik leghosszabb hídja, és Ystadból állítólag a világ leggyorsabb kompjával mentünk Bornholmra. Nem tudom a paramétereket, csak annyit, hogy katamarán volt és amikor kiértünk a kikötőből úgy meglódult, hogy a fedélzeten mindenki bólintott egyet. Bornholm meg állítólag Dánia legnaposabb szigete. Ezt adják össze, mondaná Vonnegut.

Most itt ülök a hálószobában (közben kijöttem a WC-ről). A számban érzem még a vacsorára fogyasztott sajt ízét. Mintha egy marha farm is jött volna vele, olyan íze volt. Kérdeztem Mort, a házigazdánkat, hogy ez miféle, milyen különleges sajt, de kiderült ez a közönséges, bolti sajt. Sonkával, eperlekvárral házi kenyérrel fogyasztottuk.

Ha az ablakon kinézek, először jön a mező, aztán egy erdő sáv, aztán egy ilyen szélkerék vagy hogy hívják, forog és a kék ég. A hét folyamán még egy pár másik ablakon is ki fogok nézni.

Ha az ablakon kihajolok, megcsap a farm szaga. Most odamegyek megint, beleszagolok. Nem, nem farm szag van, hanem inkább rét vagy mező szag. De nem a forró mező szag, hanem a hűvős mező szag. Nyolckor 17 fok volt, délben 22, az már jó idő. Még olyan világos van kint, hogy lehetne olvasni, pedig lassan tíz óra.

Ez az első utazásunk gyerekkel, ráadásul egy hat hónapos csecsemővel. Mici nagyon jól bírta, büszke lehet magára (ha majd ezt olvassa), felszállás közben elaludt, sírni csak elalvások előtt sírt, és mindenkivel barátságos volt. Leginkább az előtte levő üléshuzatok kötötték le a figyelmét, de ebben majd szerintem még fejlődni fog.