Az északi csücsök

Hammerknud - így hívják a sziget északi csücskét, és azért knud, vagyis csomó, mert az egész terület egy összefüggő gránit talapzatból áll, amit egy szakadék (benne Bornholm legnagyobb tavával, Hammersö-vel) választ el a sziget többi részétől. Közkedvelt kirándulóhely, az egész terület megkerülése kb. két órát vesz igénybe.

Jobb helyen ilyen WC van az erdőben

Mormor mesél

Tegnapelőtt délután meglátogattuk Mormort, a dán nagymamámat. (Egyébként az nagyon vicces, hogy a dán nyelvben az anya „mor”, az apa „far”, míg az anya szülei mormor és morfar, az apa szülei pedig farmor és farfar). Amikor megérkeztünk egyből elmondta, hogy az volt az egyik legnagyobb vágya, hogy láthasson minket és Misszit (Mici dán kiejtéssel – a Mirtillt pedig úgy ejtik hogy Matal). Mormornál aztán oda kellett tenni magam, mert ő echte bornholmiul beszél, sokszor el is ismételtettem vele amit mond. A nappaliban kiállított fényképek alapján egyből elkezdtük őt kérdezgetni a család történetéről, amire így tíz év távlatából már nem is nagyon emlékeztem.
Az apukája 1883-ban született, és 104 éves kort élt meg. Két felesége volt, mind a kettőtől kilenc gyermeke született, így összesen 18-an voltak testvérek. Amikor az első feleség meghalt spanyol náthában, a gyerekek környékbeli családokhoz kerültek. Évek múlásával került a házhoz a leendő második feleség, egy házvezetőnő személyében. Amikor összeházasodtak, a még meg nem házas gyerekek visszakerültek a családhoz. Érdekes, hogy a második feleségtől szinte minden gyerek egyszerre érkezett a legidősebb testvér gyerekeivel, akinek szintén 11 gyermeke lett. Mormor ebből a második házasságból született, az ötödik gyerekként. Az ő édesanyja sem érte meg az öregkort, rákban halt meg negyven évesen, Mormor 14 éves korában. Onnantól kezdve az apukának semmilyen külső segítsége sem volt, a testvérek maguk oldották meg a kisebbek felnevelését. Mindig a még otthon lévő legnagyobb lánytestvér vette fel az anyuka szerepét, amikor pedig az megházasodott, akkor jött a sorban a következő.
Rutskerben (ez a településnév egy több farmból álló területet jelöl) laktak, minden másnap jártak a gyerekek az iskolába, oda-vissza összesen tíz kilométert gyalogoltak Rø-be. Mesélte Mormor, hogy a negyvenes években olyan hatalmas telek voltak, akkora hó volt, hogy többször is el lehetett érni a telefonvezetékeket. A felnőttek mindig is a farmon dolgoztak, az apuka egyetlen külső munkája a tejkihordás volt a környéken. Teheneket tartottak és zöldségeket termesztettek. Évente többször vágtak disznót, és a húst két vágás közt a pincében tárolták besózva. Mormor anyukája használt anyagból maga készített ruhát a családnak télen-nyáron, és természetesen kézzel mostak. Micsoda élet lehetett!
Mormor apukája 104 évesen halt meg, állítólag soha életében nem volt beteg, halálában is egyszerűen elaludt. A 18 testvérből még hatan élnek, szinte mindannyian Bornholmon maradtak. Nagyon szoros köztük a kapcsolat és amikor összejönnek és a régi időkről beszélgetnek, nem is nagyon értik, hogy hogy lehetett úgy élni. A legidősebb még élő testvér 95 éves, teljesen önellátó, szabadidejében kertjében epret termeszt. 

 

Ezen a képen a 18 testvérből 16 látható, középen pedig az apuka:

Mormor szülei:

 Mormor apukája dédunokáival a 100. születésnapján:

Bornholm a második világháborúban

Nem maradt sok történelmi emlék erről a jeles korszakról, viszont úgy tűnik rendkívül érdekes és különleges minitörténelme van a helynek. Bőven megmutatkozik benne a sziget különállása Dániától, amely akár a nyelvben, akár más példákban (nem tudom írtunk e ilyet másikat?) tetten érhető.

Dániát 1940. április 9-én rohanta le Németország, de Bornholmra csak egy nappal később jött el a megszállás. A németeknek alapvetően logisztikai szempontból szüksége a szigetre, hiszen a Balti tenger nagyrészt beltenger volt számukra. Ennek megfelelően a kikötők haditengerészeti kiszolgáló tevékenysége és az itt felépített radarállomások jelentették a fő aktivitást.

Terveztek még négy hatalmas üteget a sziget déli csücskére, de csak kettő alapzata készült el.Az ide tervezett ágyuk hatótávolsága 100 km lett volna (igen, annyi), amivel Rügent, a legközelebbi német szigetet lehetett volna védeni. Két ágyú is elkészült, de inkább Jütlandon építették be őket.
Ez itt a cső

Forrás: A helyi múzeumban, Rönnében fényképeztem le falról
Ez az egyik torony alapzata, ezen forgott volna torony

 Forrás: saját fotó
A német erők létszáma a háború vége felé 12000 fő körül volt, ami szerintem elég nagy egy ilyen kis szigeten. Ettől függetenól működött a helyi ellenállás is, elsősorban embereket csempésztek Svédországba, politikai menekülteket, zsidókat, lelőtt szövetséges pilótákat. Talán szabotázs akciókat is csináltak.

A nagy balhé a háború végén jött el. Egyrészt a németeknek felértékelődött a sziget a keleti front előrehaladtával. Az emberek özönlöttek a balti és kelet-porosz térségből, a Wilhelm Gustloff szomorú története sokaknak biztos megvan. Azon a hajón egymagán 9000-10000 menekült, főként civil süllyedt el. 1945 januárja és a fegyverletétel között az evakuációra indított Hannibal művelet során  a wikipedia szerint 350000 katonát és 800-900 ezer civilt menekítettek ki.

Na ebben játszott szerepet Bornholm, amely még akkor is német kézen maradt, amikor a frontvonal már túlhaladt rajta, és egy idő után ez volt a legközelebb a fenti területekhez, ahova ki lehetett pakolni a civileket és lehet fordulni vissza. Beteszek ide egy térképet annak, akinek nem világos hol van Bornholn a Balti-tengerben.

 

Forrás: innen
A németek mindenáron az amerikai/brit szövetségeseknek akarták megadni magukat. Öt nappal az általános fegyverletétel előtt, május 4-én Montgomery tábornoknak megadta magát a német hadsereg Hollandiában, Dániában és Németország észak-nyugati  részén  a következő naptól. Ennek végrehajtása érdekében másnap repülővel megérkezett Richard Dewing tábornok egy 300 fős különítménnyel, akiknek megadhatták magukat az ottani német erők. Az országban kitört az ünneplés, igen ám, de Bornholmon a sziget védelmével megbízott Gerhard von Kamptz tengerészkapitány (kb ezredesi rang) nem tudta kinek megadni magát.

A dán ellenállás kétségbeesetten próbált kapcsolatba lépni a dán külügyminiszterrel, de annak egész nap fontos megbeszélései voltak, otthon meg meghagyta, hogy ne zavarják. Így a dán kormány csak másnap reggel értesült a bornholmi helyzetről.

Ebből a térképből látszik, hogy a szovjet-nyugati határhoz képest, hol helyezkedik el Bornholm  

Forrás: Olaf Olsen (szerk.): Danmarkshistorie, Vol 13. (1925-1950). Copenhagen & Politikens Forlag, 290. o.

A szovjetek május ötödikén berepültek a sziget fölé, de a német légvédelem tüze nyitott rájuk, ebből kiderült, hogy a németek csak egyoldalúan értelmezik a tűzszünetet. Válaszul erre a szovjetek a háború utolsó napján május hetedikén bombatámadást intéztek a sziget két nagyvárosa, Rönne és Nexö ellen, és ismét megadásra szólították fel von Kamptz-ot, aki viszont tartotta magát a kapott parancshoz. A fegyverletétel napján, nyolcadikán újabb bombatámadás érte a két várost, ismét hiába.  Megkockáztatom talán ő volt egyedüliként Európában, aki nem adta meg magát?

Végül kilencedikén néhány száz szovjet tengerészgyalogos partra szállt torpedórombolókról és ekkor befejeződött az ellenállás. következő nap további 9000 szovjet katona érkezett. Von Kamptz hadifogságba került, 1954-ben szabadult szovjet fogságból majdnem száz évig élve 1998-ban halt meg.

Miért nem jöttek a britek? Szinte minden forrás megemlíti, hogy Eisenhower problémásnak találta a helyzetet, hogy egy sziget, ami szovjet szférába került (az szovjet vonalak mögött) de az országot, amelyhez tartozott a nyugati szövetségesek szabadították fel. Valószínűleg óvatosságból született az a döntés, hogy nem küldenek nyugati katonákat már következő nap Bornholmra, hanem hagyják, hogy a helyzet "magától alakuljon". A dán kormány rendkívül óvatosan és idegesen közelített a kérdéshez, mert nem ismerte a szovjetek céljait. A szovjet megszállás után nem hangzott el semmi Moszkvából, hogy meddig tervezik a maradást a katonák.

Mi értelme volt a makacs kitartásnak? A dán wikipedia szerint 2,2  millió német tudott elmenekülni az szovjet invázió elől azáltal, hogy Bornholm megtartása révén az alatta levő balti vizeken folytatódhatott az evakuáció. OK, tudom a számok nem jönnek ki, de talán ekkor már mindenki menekült nyugatra, és nem csak baltikumi és kelet-porosz területekről volt szó. Minden nap számított, de tényleg.(Most jut eszembe, van egy megrázó önéletrajzi könyv, ami megörökíti ezt az időszakot is: Aki pislog az fél a haláltól, ajánlom)

Egy év szovjet megszállás következett, de ezt majd a Bornholm a hidegháború alatt címmel írom meg. Azt hiszem ebben is különleges a sziget, hogy ez volt az egyetlen nyugati terület, amit megszállt a SzU (finnek más tészta).

A lényeg, hogy a bornholmiak nagyon pipák voltak dán polgártársaikra. Nekik a öt év német megszállás egy év orosszal folytatódott, ráadásul a két napos orosz bombázások is többek voltak a figyelmeztető jellegnél. Nexőben a 900 házból 400 megsemmisült, 300 megrongálódott. Ráadásul először a svédek jöttek segíteni és építtek fel 300 házat ajándékként.

Állítólag ma is előfordul, hogy felszabadulás napját, május negyedikét, ami nemzeti ünnep, itt Bornholmon nem ünneplik, nem teszik ki a gyertyákat az ablakba, nem tartanak megemlékezést.

Bornholmi utcaképek

Bornholmsk - a dán palóc nyelvjárás?

Bornholm Dániától való földrajzi távolsága a nyelvhasználatban is megjelenik. Bornholmsk – ez a neve a sziget saját nyelvének – a vélemények megoszlanak arról, hogy ez egy önálló nyelv vagy a dán egyik dialektusa. Mivel földrajzilag Bornholm Skåne régióba (Svédország legdélibb csücske) tartozik, a bornholmi nyelv is inkább a svédre hasonlít mint a dánra. A svédeknek könnyebb is megérteni, mint a rigsdansk-et, vagyis a királyi dánt. Dániában egyébként rengeteg különféle dialektus van, amik annyira tipikusak, hogy felismerhető a beszélő származása a kiejtése alapján. A rigsdansk-től leginkább eltérő, és a legtöbbet gúnyolt kiejtés mégis a bornholmi. Bár nem vagyok nyelvész, de a számtalan eltérő szón kívül abban áll a bornholmi eltérése a dántól, hogy a dánnal ellentétben nem a torkukban képzik a „d” hangot (ez a hang a dánt nagyon jellegzetessé illetve nehézzé teszi egy nyelvtanuló számára), valamint a „k”-t „cs”-nek ejtik. A tiszta bornholmsk-ot szinte egyáltalán nem értem, vagy csak egy-egy szót. Mint manapság az európai dialektusok, a bornholmi is egy veszélyeztetett faj. A helyi TV bizonyos adásokat bornholmsk-ul sugároz ugyan, ezzel is próbálva életben tartani ezt a nyelvet. Azonban a valóság az, hogy a fiatalabb generáció többsége bár ért bornholmiul, de egyre kevesebbet vagy egyáltalán nem használja.

Itt a képen egy dán-bornholmsk szótár látható, amit sok belföldi turista vásárol meg (persze csak a vicc és érdekesség kedvéért, mert azért majdnem minden bornholmi tud beszélni rigsdansk-ül ha akar).

Dueodde strand

Bornholm egyik legfőbb vonzereje a fehér homokos déli tengerpartja. Néha fényképeken úgy tűnik, mintha valami egzotikus helyről lenne szó, persze csak azért, mert a fénykép nem adja vissza azt az erőteljes szelet ami a part mentén fúj és egy nem skandináv számára lehetetlenné teszi a fürdést.

Ez a fehér homok a múltban rengeteg kárt okozott a sziget lakosságának. A világ egyik legapróbb szemű homokjáról van szó, amit a szél gyakran homokviharrá változtatott. A terméketlen homok számtalanszor tönkretette a termést egészen az 1800-as évekig, amikor betelepítették a part menti sávot fenyőfákkal és bokrokkal.

Nisse ül a fűben

A skandináv népi hiedelmek egyik legjellegzetesebb szereplője a trold (vagy troll). Sokféle leírás létezik róla, vannak jó troldok és rossz troldok, szépek és csúnyák, de az mindannyiukra jellemző, hogy a föld alatt vagy kis barlangokban, lyukakban élnek. Sok csínyt követnek el az emberek rovására, ezért az emberek tartanak is tőlük, és minden lehetségeset megtesznek azért, hogy ne háborgassák őket. Izlandon például útépítés előtt kikérik a helyi „látók” véleményét arról, hogy nem zavarja-e a tervezett út a troldok nyugalmát. Ha igen, akkor áttervezik az utat.

A troldok rokona a nisse (ejtsd nissze), ő egy manócska, aki szintén tud jó és rossz is lenni. A nisszék házakban, farmokon élnek. A jók házkörüli teendőkkel töltik a napjukat, a rosszak pedig folyamatosan azon igyekeznek, hogy rossz fát tegyenek a tűzre. Az egyik legkedvesebb foglalatosságuk a házi kutya idegesítése, aki látszólag minden ok nélkül ugatásba kezd, miközben a láthatatlan nisszék a farkát húzzák vagy az orrát csikizik. 

Dániában a nisszék egyik alfaja, a julenissze (karácsonyi nissze) hozza a karácsonyi ajándékot (illetve ők is készítik az ajándékot, mint Télapó segítői). A dán wikipedia szerint a julenissze az egyetlen családos nissze, a többi mind egyedül él (bár arra nem tér ki a wikipédia hogy ha egyedül élnek akkor hogy szaporodnak, de akkor legalább a julenisszék körében ez a kérdés tisztázott).

Na lényeg a lényeg, jártunkban-keltünkben mi is találkoztunk egy kis manócskával itt Bornholmon. A fűben ült és láthatóan jól érezte magát.

Halfüstölés Bornholmon - látogatás egy röjjeriben

Bornholm egyik nevezetessége a füstölt hering. Szinte minden nagyobb partmenti településen van füstölő, jellegzetes formájú kéménnyel. A haslei füstölő annyiban különleges, hogy itt minden részletében az eredeti eljárással készül a hal, illetve egy múzeum is van a szomszédban ami tömören bemutatja a füstölés történetét.

Hasle falu ebből a szempontból azért is különleges, mert amikor a füstölés ipar felfutott, akkor itt volt a legtöbb (kb 20) füstölő, és itt ezek egymás mellett vannak, nem szétszórva. A füstölés nem valami ősidők óta levő dolog (ha valaki ezt gondolta volna), hanem a múlt század végén futott fel itt Bornholmon (máshol lehet korábban is volt). A helyiek főleg sózva ették és tárolták a halat, szóval részükről ez a piaci igényekhez való alkalmazkodás volt. A XIX. század vége és az 1920-as évek között virágzott igazán ez az iparág, akkor jött létre a kb 20 füstölő, a halászok vagy a kommunák tulajdonában főleg.  Aztán lassan leáldozott ezeknek a manufaktúra szerű füstölőknek a csillaga a nagyipar megjelenése miatt. Az utolsó az 1970-es években zárt be Hasle-ban, az üzemek egy részét lebontották, más részét átalakították boltnak, étteremnek.

 

A modern turizmus és turistáinak aztán igénye lett az "eredeti" dolgokra, és Bornholmon néhány régi füstölő üzemet ismét megnyitottak. Több faluban is működik ilyen - Røgeri-t (ejtsd röjjeri) - de a hasleit biztosan meg is lehet nézni a turistának. 

Az eljárás meglehetősen egyszerű, a heringet fél órát áztatják 10 százalékos sóoldatban, utána pedig négy órán át füstölik. A füstölést végző ember folyamatosan vízzel locsolja a parazsat, hogy ne égjen meg a hal (hanem füstölődjön). 

Jons Kapel

Bornholm egyik érdekessége, hogy míg a sziget nyugati partját sziklás tengerpart, vagy egyenesen sziklafalak uralják, addig a déli part homokos, ráadásul fehér homokos.

A sziklás rész egyik legnépszerűbb látványossága Jons Kapel. Jon egy ír származású térítő volt, aki a sziklafalak alatt található egyik barlangban verte fel a tanyáját. Eleinte ott prédikált, de mivel hamar igen nagy lett az érdeklődés a bibliai történeteire, a sziklaszirt tetején alakított ki magának egy prédikálóhelyet, ez ma Jons Kapel. A helyet több szempont miatt is érdemes felkeresni. A parkoló mellet közvetlen egy kis farm van, gyönyörű filagóriával, nyuszikkal a fűben. Aztán az ember átvág egy repcemezőn, majd rátér a parti ösvényre. Érdekes, hogy olyan buja a növényzet, hogy furcsállja az ember, amikor megcsapja az erős parti szél. Aztán 150 lépcsőn ereszkednek le az érdeklődők a színhelyre, ahonnan szuper kilátás nyílik nem csak a sziklaszirtre, hanem a szomszédos sziklafalra, ami rengeteg tengeri madár lakhelye. 

Bornholm - Utazási eszközök és a farm

Közben utánanéztem Nóri információjának. A katamarán, amivel jöttünk a Willum Clausen, tényleg a világ leggyorsabb kompja, mondjuk ezt nem kompolás közben teljesítette, hanem amikor Ausztráliából (a gyárból) Bornholmra tartott. Clausenről csak dán wiki szó cikk van, úgyhogy majd a helyi múzeumban kiderül ki volt.

Mint talán említettem, nagyon gyors a hajó, és mikor felgyorsított a kikötőből kifelé, akkor azt mindenki érzete a fedélzeten. Ennek alátámasztására készítettem az alábbi felvételt, bár nem tudom mennyit fog visszaadni.



Végre sikerült letölteni néhány képet a különböző fotóapparátokról is. Emitt a gyorsasági csuklós busz:

Ez itt Mici, amint az imbolygó hajó pelenkázó szobájában pelenkázásra vár. Nagyon okosan, volt egy öv, hogy mégse csobbanjon le, vagy forduljon le a baba.

Szilva, a nagyon szép labrador a farmon, éppen valamit hányt. Nem tudom mennyire adja vissza a kép, de annyira szép fekete csillogó bundája van, mintha valami hajreklám lenne. És nagyon barátságos. Nem vagyok kutya fan, de Szilva OK.

 Ez pedig a farm, ahogy vezet oda az út. Nincs légkábel, viszont van napelem. Far szerint 11 hónap alatt behozta az árát.

Egyébként hol esik, hol süt a nap, szóval megfelelő az idő

Sajt-ihlette bejegyzés

Ezt Nóri írta, kicsit szofisztikáltabb, végül is egy évet élt itt.

Eddig abban a hiszemben éltem, hogy a 2001-2002-ben Dániában, Bornholm szigetén eltöltött csereévem alatt valamilyen étkezési rendellenességet fejlesztettem ki. Egyrészt azért, mert a 12 hónap során 20 kg-ot híztam, másrészt pedig azért, mert állandó evési kényszerem volt. Ma reggel, amikor lementem reggelizni, akkor jöttem rá, hogy nem volt nekem semmi bajom. A „baj” a dán kajákkal, az itteni anyuka, Mor házikosztjával van. Egyszerűen annyira finom, hogy folyamatosan enni kell, nem lehet betelni vele, hihetetlen élvezetet nyújt. Pedig csak a nagy kedvenceimet kóstoltam végig reggel, többek közt a híres dán leverpostej-t, vagyis májkrémet.

Mondjuk a májkrém szó erre nem méltó, mert erről egy magyarnak az igénytelen konzervek meg az agyonkezelt májasok jutnak az eszébe. A leverpostej az más. Aztán ott van a bornholmi mustár, aminek megint csak utánozhatatlan az íze, Mor isteni házi készítésű franskbröd-jéről (mákkal szórt fehér kenyér, de milyen!) nem is beszélve. De a csúcson mégiscsak a sajt ül. Igen, az az „átlagos”, amiről Peti tegnap írt. Hogyan is írhatnám le ezt az ízt? Érzem benne az ostedame (sajteladó kisasszony) boldogságát, a sajtkészítő örömét, a tehén delíriumát, ahogy rálel egy addig felderítetlen legelőre, a fű lelkesedését, ahogy ráhull a friss dán eső, a víz jókedvét az Öresund szorosban. Ezt mind. És azt is érzem rajta, hogy ÉL, olyan íze van, igen, és hogy engem akar táplálni, és szeret engem.

Dániáról mindig az jut eszembe hogy egy olyan egyszerű hely. Nem büszkélkedhet világhírű természeti képződményekkel vagy ember által készített látnivalókkal. Mégis annyira jó hely, olyan emberközeli. Nem kicsit szép, hanem apró értékekből áll össze ennek az országnak a profilja, és maga az egész, az nagyon meggyőző. Például itt Bornholmon a repcemezők, a dimbes-dombos táj, a szélmalmok látványa, a gyönyörű zöld fű, az északi sziklás és a déli homokos tengerpart, a kis vízesések, a virágzó völgyek, ezek teszik széppé a tájat. És persze az, hogy itt minden négyzetméter föld művelve van. Ez egészen szokatlan látvány ugye a magyar szemnek.

Majd jönnek a képek és azok magukért beszélnek.

Babás szemszögből arra jöttem rá, hogy egyszerűen nem szabad félni, parázni. Menni kell, és lehet ha valakinek mehetnékje van. Annak ellenére, hogy tegnap összesen hat (Taxi, repülő, vonat, busz, komp, autó) közlekedési eszközzel utaztunk, Mici kevesebbet sírt, mint egy átlagos napon. Összesen talán 10 percet sírt és 10 percet nyűgösködött, ami egy hat hónapos gyereknél azért nagyon jó. Meg este kicsit nehezebben aludt el (nyilván az új környezet ingerelte), de reggel nyolcig aludt egy nyikkanás nélkül. Útközben mindenhol mosolyogtak ránk, Peti néha zavarba is jön, annyira nézik Micit. Tényleg az van, hogy az embert a saját félelmei fogják vissza és korlátozzák.

Plusz valahogy a magyar kultúrába (legalábbis én úgy látom) eléggé bele van ivódva, hogy a kisbabának otthon, de legalábbis belföldön a helye. Bár ez nagyrészt köszönhető a védőnői hálózatnak is. A mi védőnőnk például kicsit meg is botránkozott azon, hogy miért viszünk egy hat hónapos gyereket külföldre, pláne repülővel. Bár azért azt látom, hogy egyre több a bátor szülő, csak nagyon megy a paráztatás az egészségügyi személyzet részéről.

Sok minden másképp működik itt Dániában. Este lefekvés előtt kérdeztem Mort, hogy akarja-e nézni, ahogy Mici fürdik. Erre ő teljesen meglepődött, hogy miért is akarjuk megfürdetni. Mondtam én, hogy mi minden nap fürdetjük. Ezt nem hitte el nekem, mondván, hogy a dán gyerekorvosok egyöntetűen azt javasolják, hogy a gyereket hetente egyszer, de maximum kétszer kell fürdetni kádban. Hát, azért ez nekem elég kevésnek hangzik. Mor azt mondja, hogy régen Dániában is a mindennapos fürdetés volt a policy, de kb 10-15 éve tudományosan bebizonyították, hogy nem tesz jót a baba bőrének és a bőr védekező képességének a mindennapos fürdetés. Mindegy, így legalább megúsztuk a tegnapi fürdetést : )

A másik dolog az, hogy a dán nők fél évet vannak otthon a gyerekkel, ha nagyon akarnak, akkor kérhetnek egy hat hónapos hosszabbítást, de az nagyon ritka. Amikor ezt mesélte Mor, egyből leesett egy kő a szívemről, hogy akkor mégsem vagyok szörnyeteg amikor arra gondolok, hogy nekem már elegem volt az otthonlétből. Jó, persze ehhez az is hozzátartozik, hogy itt nincs verseny a bölcsi és ovihelyekért, meg egyetemeknek, főiskoláknak is van óvodája. Lehet éppen keseregni a népességszám csökkenésén, de ha az állam a minimumot sem teszi meg, akkor változás nem lesz.

Itt Dániában akkor is van ellátás (gyes-szerű), ha még nem volt munkaviszonya az anyukának, míg Magyarországon egy pályakezdő anyuka havi 35ezer forintra jogosult ha még nem dolgozott, legyen akár két egyetemi diplomája. Ezzel otthon az állam tulajdonképpen a teljes fiatal generációt kizárja a gyerekvállalásból, mert ki az a hülye, aki havi 35ezer forintból vállalja a baba (és önmaga) ellátását és inkább a gyerekvállalást választja a pályakezdés helyett? Nem véletlen ezek után, hogy a volt dán középiskolai osztályom már kb. felének gyereke van, a volt magyar osztályomból pedig ha jól számolom, eddig hármunknak. 

De más különbségek is vannak. Mor például teljesen meg volt lepődve azon, hogy pépesítem a kaját. Egyből mondta, hogy inkább adjak Micinek egy kis rugbröd-öt (dán fekete kenyér) leverpostej-jal. Valóban működött a dolog, bár úgy veszem észre, hogy Micikének mindegy, mit adunk a szájába, annyira szeret enni. További érdekesség, hogy akárcsak az USA-ban, Dániában is csak néhány órát maradnak a a nők a kórházban a babával a szülés után. Itt Magyarországgal ellentétben a fejés sem dívik, csak akkor csinálják, ha tejláz fenyeget vagy ha elmennek otthonról és valaki más kell, hogy etesse a gyereket.

Na ennyit a babás vonalról. Ma csak a farm környékén sétáltunk és Allingében, a sziget északi csücskében egy keveset. Ahogy itt ülök a kis netbook előtt eszembe jut, hogy két éve ilyenkor is ugyanezt csináltam, csak éppen Buenos Airesben. Eddig, mióta Mici megszületett, úgy éreztem hogy utazás szempontból egy új korszak kezdődött, és most hosszú évekre el kell, hogy felejtsem az utazós kalandokat. De az az igazság, hogy Mici eddig annyira jól viselte a jövés-menést, hogy egészen vad gondolatok cikáznak a fejemben arról, hogy hova is utazhatnánk így együtt legközelebb...

Utazás Bornholmra

Itt ülök a WC-n. Ha felfelé nézek, a kék eget látom (tetőtér). Ha előre nézek, a csap feletti tükörből is az eget és a farm fáinak koronáit látom. A zöld WC nem mai darab, de valahogy ergonomikusabb mint az otthoniak, hátra is lehet dőlni. Bámulok felfelé, ideális olvasó hely.

Bornholmon vagyunk, egy nagyobb szigeten a Balti-tengeren. Egy kis farmon vendégeskedünk mától. Délben indultunk repülővel Koppenhágába, aztán vonattal be a városba, aztán busszal Ystadba, Svédországba. Onnan komppal a szigetre, onnan kocsival a farmra. Egy fél nap alatt ennyi közlekedési eszköz. Kell ennél több, kérdeznék a focin.

A dán fővárosból egy gyorsasági csuklós busszal jöttünk, hátul kicsit jobban rugózott, mint a hetesen amikor átkel a Hungárián, a csuklóban is volt egy-egy ülés és autópályán hozta a 102 km/h-t (mértem). Átkeltünk az Öresund hídon, ami állítólag a világ egyik leghosszabb hídja, és Ystadból állítólag a világ leggyorsabb kompjával mentünk Bornholmra. Nem tudom a paramétereket, csak annyit, hogy katamarán volt és amikor kiértünk a kikötőből úgy meglódult, hogy a fedélzeten mindenki bólintott egyet. Bornholm meg állítólag Dánia legnaposabb szigete. Ezt adják össze, mondaná Vonnegut.

Most itt ülök a hálószobában (közben kijöttem a WC-ről). A számban érzem még a vacsorára fogyasztott sajt ízét. Mintha egy marha farm is jött volna vele, olyan íze volt. Kérdeztem Mort, a házigazdánkat, hogy ez miféle, milyen különleges sajt, de kiderült ez a közönséges, bolti sajt. Sonkával, eperlekvárral házi kenyérrel fogyasztottuk.

Ha az ablakon kinézek, először jön a mező, aztán egy erdő sáv, aztán egy ilyen szélkerék vagy hogy hívják, forog és a kék ég. A hét folyamán még egy pár másik ablakon is ki fogok nézni.

Ha az ablakon kihajolok, megcsap a farm szaga. Most odamegyek megint, beleszagolok. Nem, nem farm szag van, hanem inkább rét vagy mező szag. De nem a forró mező szag, hanem a hűvős mező szag. Nyolckor 17 fok volt, délben 22, az már jó idő. Még olyan világos van kint, hogy lehetne olvasni, pedig lassan tíz óra.

Ez az első utazásunk gyerekkel, ráadásul egy hat hónapos csecsemővel. Mici nagyon jól bírta, büszke lehet magára (ha majd ezt olvassa), felszállás közben elaludt, sírni csak elalvások előtt sírt, és mindenkivel barátságos volt. Leginkább az előtte levő üléshuzatok kötötték le a figyelmét, de ebben majd szerintem még fejlődni fog.